Olvasásfejlesztést elősegítő programok a TÁMOP 3.2.4-ben - összefoglalás a másfél évről
Olvasásfejlesztő programok az iskolai könyvtárakban
A pályázat kiemelt területeként kezelt olvasási és digitális kompetenciákat támogató programok megvalósulását az iskolai könyvtári hálózat közreműködésével nagyrendezvények, kampányok és az ún. folyamatosan zajló, a projekt ideje alatt végigfutó rendezvényekkel biztosítottuk, melyek által a kiemelt célcsoport, a gyermek- és ifjúsági korosztály olvasóvá nevelésében közreműködünk. A szakmai megvalósításhoz a megye 8 intézményét és iskolai könyvtárát kértük fel, törekedtünk a területi és az iskolafokozatok szerinti lefedettségre, ezért az alábbi intézményekkel kötöttünk együttműködési megállapodást:
- Eger
- Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Könyvtára – Szegediné Magyar Mária
- Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola – Baloghné Búzás Judit
- Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium – Grátzerné Molnár Éva
- Gyöngyös
- Berze Nagy János Gimnázium – Szöllősiné Szabó Judit
- Kálváriaparti Általános Iskola – Hevesi Mária
- Hatvan
- HK Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája – Valakovicsné Lakatos Marianna
- Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Kodály Zoltán tagiskolája – Melykóné Tőzsér Judit
- Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Stefanetz Mária
Módszertani előadások, programok
A szaktanárok és a könyvtárostanárok szakmai tudásának növelése érdekében szakmai előadások megtartására került sor az alábbi témakörökben:
- Szövegértés fejlesztése, olvasóvá nevelés:
- Az olvasóvá nevelés első lépcsőfoka: a szövegértő olvasás: az olvasási stratégia szerepét tárgyaltuk az olvasóvá nevelés szolgálatában, s ennek egyik gátját, a diszlexiát.
- Milyen a jó tankönyv?
- A „kötelezőtől” a „csak úgy” olvasásig
- Kompetenciafejlesztés könyvtári eszközökkel
- A családi Olvasás Éve elé – szakmai felkészítés
A könyvtár-pedagógiai programok a könyvtár-pedagógiai tervezés legmeghatározóbb dokumentumai, céljuk, hogy a mindennapi pedagógiai gyakorlatban markánsabban jelenjen meg a könyvtár-pedagógia. Szakértők bevonásával 10 iskolai könyvtárnak és könyvtárosnak volt lehetősége e dokumentumot elkészíteni.
Projektek megvalósítása könyvtári eszközökkel: a 3 hónapig tartó projektben önálló témák könyvtári környezetben való feldolgozása történt kiscsoportban, e munkának "konkrét" eredményei születtek: makett, kiállítás, előadások, bemutatók, kiadványok, játékok. A projekt zárásaként szervezett Minikonferencián a tanulók az elkészült produktumokat prezentálták, számot adtak a 3 hónap munkájáról.
Kampányok
A hagyományos olvasáskultúra fejlesztését célzó programjaink a Népmese Napja rendezvényei köré csoportosultak, tartottunk mesemondó versenyt, valamint mesedélutánt a középiskolás korosztály számára, melyen irodalomtörténész hívta fel a figyelmet e korosztály számára a népmese fontosságára. Mesemondással egybekötött kreatív foglalkozásokat tartottunk, előadás hangzott el a mesék, a mesélés fontosságáról valamint Benedek Elek munkásságáról.
Kiemelt fontosságú esemény az Iskolai Könyvtári Világhónap az iskolai könyvtárak életében. Célja mindig más-más problémára, funkcióra fókuszálni a világhónapi programokat és ezáltal a figyelmet. Sor került 24 órás felolvasásra Balassi és Kazinczy nyomában, valamint "Kitekintés a világirodalomba" címmel, nonstop-olvasásra kb. 200 olvasóval, kistérségi könyvtárhasználati versenyre, reklámszövegek, képregények, prezentációk készítésére az olvasásról és könyvtárhasználatról. 2 intézmény tanulói kirándulást tettek az Országos Széchenyi Könyvtárba. Több óvodáscsoportnak meseolvasással egybekötött, az iskolai könyvtárral való ismerkedést szerveztünk, máshol dramatikus játék és foglalkozás zajlott. A 24 órás felolvasás program keretében vendégünk volt Jókai Anna. A Könyvtári Napok a Berzében címmel vetélkedők, játékos feladatok megoldása zajlott. Történelem a mindennapokban címmel október 6-ról szóló könyv- és könyvtárhasználati foglalkozások, előadások zajlottak. A kortárs magyar irodalom megszerettetése és megismertetése a célja a kortárs szerzőkkel, szerkesztőkkel való találkozás, az Agria irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat alkotói segítségével olvasókat szerezhettünk a mai, kortárs irodalomnak.
A nyári szünet kezdetén egy ifjúsági regény köré szerveződő Olvasótábort valósítottak meg a Berze Nagy János Gimnázium 6. osztályosai Mátraházán. A 3 napos tábor programjai egy ifjúsági regény története, szereplői, a műben megjelenő tárgyak köré csoportosultak, a programot drámajátékok, totó, könyvajánlók írása, könyvillusztrációk készítése és szerepjátékok színesítették. A táborban 35 diák vett részt a választott regény feldolgozásában. Az író-olvasó találkozó lehetőséget biztosított az írói tevékenység megismerésére. A szabadidő hasznos eltöltése keretében túráztak, táncoltak, kézműveskedtek. A csapatépítő játékok kiváló alkalmat biztosítottak a közösség formálásához, egymás behatóbb megismeréséhez.
Versenyek, vetélkedők
- Népmese Napja rendezvényei, mesemondó verseny, rajzpályázat
- Iskolai Könyvtári Világhónap alkalmából meghirdetett helyi vetélkedők
- Kistérségi könyvtárhasználati verseny, reklámszövegek, képregények, prezentációk készítése az olvasásról és könyvtárhasználatról
- Bod Péter országos könyvtárhasználati vetélkedő – iskolai, megyei forduló
- Művelődéstörténeti vetélkedő
- Irodalmi honfoglaló
- Helyismereti vetélkedő, Gárdonyi-napok
- Gárdonyi Géza szavalóverseny
- Ismered? Találd ki? Vetélkedő: tárgyak alapján regény felismerése, regényalak bemutatása, regényrészlet idegen nyelvre fordítása
Olvasd és játszd el! elnevezéssel jelenetíró pályázatot hirdettünk 2 korosztályban amatőr diákszínjátszóknak, a feladat Gárdonyi 2 regényrészletének dramatizálása, színpadi megjelenítése, majd előadása, mely versennyel az olvasás élményét a színpadi megvalósítás élményével kívántuk elmélyíteni. A részt vevő 10 iskola október 30-án ünnepélyes Gálaműsor keretében mutatta be a színpadra alkalmazott Gárdonyi-regényrészletekből készült jeleneteket.
Kapcsolódtunk a konzorciumi partnerek felhívásaihoz is. Konzorciumvezetőnk még tavasszal meghirdetett 3 pályázati felhívásához aktívan csatlakoztak együttműködő partnereink, a Betűfaló - Irodalmi honfoglalóra és a Könyvillusztrációs pályázatra az iskolákból számos rejtvényfüzetet és illusztrációt küldtek be.
Digitális kompetenciák fejlesztését segítő programok
2009 novemberében a digitális kompetenciákat fejlesztő programsorozatunk a Költögető blog elindításával kezdődött (www.koltogeto.blog.hu). A blogírás könyvtáros-informatika, és magyartanár segítőkkel és a neves költővel, Lackfi Jánossal zajlott. A blogolásban segítő tanárok találkozóját belső képzés keretében 2009 decemberében tartottuk.
2009. novemberben az Internet Fiesta előzeteseként elindítottunk egy internetes csapatvetélkedőt 4 fordulóban, mely keretében a neten töltötték ki a feladatlapot a jelentkezők. A feladatmegoldások céljából létrejött a www.szimataneten.blog.hu oldal. A feladatokat a közös webportálon is meg lehetett oldani. Az Internet Fiesta 1 hete alatt könyvtári webportálok és szolgáltatásaik bemutatása gyerekeknek és szülőknek, valamint honfoglaló bajnokság zajlott. A „Fiesta-buli” megyei záró rendezvényére 2010. március 29-én került sor, a blogolásban és a csapatversenyben részt vevő tanulók és tanáraik jutalmazása e program keretében történt meg. Szintén a Fiesta buli napján került megrendezésre a honfoglaló bajnokság, valamint Lackfi János versíró műhelyt vezetett a tanulóknak.
3 félév alatti folyamatos tevékenységek:
Tananyag-kiegészítő, könyvtári órák
A tananyag-kiegészítő, azaz könyvtári órák célja az olvasásfejlesztés, személyiségformálás és kompetenciafejlesztés, az iskolai oktató-nevelőmunka segítése, a tanórán tanultak kibővítése, könyv- és könyvtárhasználati ismeretek tanítása, gyakoroltatása. E területen jó gyakorlatokat, hasznos metodikákat tudatosítottunk a szaktanárokban, iskolai könyvtárosokban. Együttműködő iskoláinkban félévente tartottak ilyen órákat könyvtárostanárok vagy szaktanárok.
Önképzőkör
A projekt ideje alatt folyamatosan megvalósuló tevékenységek egyike a Berze Természettudományos Önképzőkör, 8 előadás keretében a természettudományi témájú előadáshoz kapcsolódva beszélgettek a tanulók könyvekről, a téma szakirodalmáról.
Rendhagyó zenei és irodalomórák az alábbi témákban zajlottak
- Gárdonyi Géza és az Egri csillagok,
- Szabó Magda írói pályája művei tükrében,
- Hatvan irodalmi arculata,
- Középiskolai CD-ROM bemutató,
- Zenemű-ismertető foglalkozás Kodály Zoltán tevékenységéről.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges








